Tisztelt Hölgyem illetve Uram
ÜDVÖZÖLJÜK A RODEN MÉRNÖKI IRODA HONLAPJÁN
Az 1991 évben alapított RODEN Mérnöki Iroda Kft magas szintű szakmai tapasztalatokkal rendelkező vállalkozás, amely komplex tervezői és mérnöki szolgáltatásokkal áll megrendelői szíves rendelkezésére, közlekedési,
elsősorban nyomvonalas létesítmények (autópálya, fő és egyéb utak, vasutak) minden szintű (vizsgálat, szakvélemény, tanulmány, engedélyezési, építési) generál-, vagy szakági tervezési feladatainak elvégzésére.
Az alapítás óta eltelt időszak alatt elvégzett magas szintű tervezési tevékenységnek köszönhetően
a közel 20 éves Roden Mérnöki Iroda mára a közlekedéstervezés terén hazánk egyik meghatározó cégévé vált.
A fentiekben ismertetett jelentős tervezési feladatok sikeres befejezése annak köszönhető, hogy a
RODEN Mérnöki Iroda Kft. felkészült személyi állománya megfelelő műszaki, technikai háttérrel támogatva, kiemelt szinten alkalmazza a számítógéppel segített, teljesen digitalizált tervezést és rajzgépes, és mágneses adathordozón történő dokumentálás technikáját, a szükséges hardware-ek és software-ek birtokában.
A RODEN Mérnöki Iroda Kft. a tervezési tevékenysége mellett kiemelten foglalkozik geodéziai szolgáltatásokkal, (felmérések, kitűzések, építés alatti ellenőrzések, földhivatali munkálatok, kisajátítási és szolgalmi jogi tervek stb.)
A legutóbbi eszközfejlesztés kiemelt beszerzése egy 3D-s lézerszkenner, mely geodéziai pontossággal képes mérni térbeli szerkezeteket, épületeket, változatos geometriai térelemeket.
RODEN Mérnöki Iroda az 1999-ben bevezetett ISO 9001 minőségügyi szabvány követelményeit kielégítő minőség-irányítási rendszer alapján végzi tervezési munkáját.
Az
ISO 9001 minőségirányítási rendszer bevezetésének célja a tervezés hatékonyságának és folyamatában való ellenőrizhetőségének biztosítása, illetve a Megbízóink lehető legmagasabb szintű kiszolgálása.
Kellemes és egyben tartalmas időtöltést kívánunk honlapunkon, és reméljük, a megismert információk alapján hamarosan Önt, illetve az Ön Cégét is ügyfeleink között köszönthetjük.
Tisztelettel
Trenka Sándor Major Zoltán
Ügyvezető igazgató Ügyvezető igazgató
Kovács Márton Sántha Zoltán Soós Béla
Iroda igazgató Iroda igazgató Iroda igazgató