Tisztelt Hölgyem illetve Uram

ÜDVÖZÖLJÜK A RODEN MÉRNÖKI IRODA HONLAPJÁN


Az 1991 évben alapított RODEN Mérnöki Iroda Kft magas szintű szakmai tapasztalatokkal rendelkező vállalkozás, amely komplex tervezői és mérnöki szolgáltatásokkal áll megrendelői szíves rendelkezésére, közlekedési, elsősorban nyomvonalas létesítmények (autópálya, fő és egyéb utak, vasutak) minden szintű (vizsgálat, szakvélemény, tanulmány, engedélyezési, építési) generál-, vagy szakági tervezési feladatainak elvégzésére.

Az alapítás óta eltelt időszak alatt elvégzett magas szintű tervezési tevékenységnek köszönhetően a közel 30 éves RODEN Mérnöki Iroda mára a közlekedéstervezés terén hazánk egyik meghatározó cégévé vált.

A fentiekben ismertetett jelentős tervezési feladatok sikeres befejezése annak köszönhető, hogy a RODEN Mérnöki Iroda Kft. felkészült személyi állománya megfelelő műszaki, technikai háttérrel támogatva, kiemelt szinten alkalmazza a számítógéppel segített, teljesen digitalizált tervezést és rajzgépes, és mágneses adathordozón történő dokumentálás technikáját, a szükséges hardware-ek és software-ek birtokában.

A RODEN Mérnöki Iroda Kft. a tervezési tevékenysége mellett kiemelten foglalkozik geodéziai szolgáltatásokkal, (felmérések, kitűzések, építés alatti ellenőrzések, földhivatali munkálatok, kisajátítási és szolgalmi jogi tervek stb.)
A legutóbbi eszközfejlesztés kiemelt beszerzése egy 3D-s lézerszkenner, mely geodéziai pontossággal képes mérni térbeli szerkezeteket, épületeket, változatos geometriai térelemeket.

RODEN Mérnöki Iroda az 1999-ben bevezetett MSZ EN ISO 9001 minőségügyi szabvány követelményeit kielégítő minőség-irányítási rendszer alapján végzi tervezési munkáját.
Az MSZ EN ISO 9001 minőségirányítási rendszer bevezetésének célja a tervezés hatékonyságának és folyamatában való ellenőrizhetőségének biztosítása, illetve a Megbízóink lehető legmagasabb szintű kiszolgálása.
2011.-benkibővítettük a korábbi rendszerünket az MSZ EN ISO 14001 Környezetközpontú Irányítási Rendszer szabvány követelményeinek teljesítésével. Az így létrehozott Integrált Irányítási Rendszer a minőség iránti elkötelezettségünk mellett a környezettudatos gondolkodásmód mindennapi alkalmazását is szolgálja.

2014-ben bevezetésre és tanúsításra került a NATO AQAP 2110 rendszer. Az újonnan bevezetett rendszer alapján 2015. évtől megkaptuk a NATO Beszállításra Alkalmas jogosultságot, mely magában foglalja a minősített projektek kezelési lehetőségeit is.

Kellemes és egyben tartalmas időtöltést kívánunk honlapunkon, és reméljük, a megismert információk alapján hamarosan Önt, illetve az Ön Cégét is ügyfeleink között köszönthetjük.



Tisztelettel

                                                                                                           
                                            Trenka Sándor                                                               Major Zoltán
                                         Ügyvezető igazgató                                                     Ügyvezető igazgató

                                                                                                           
                                            Kovács Márton                                                              Sántha Zoltán
                                            Iroda  igazgató                                                              Iroda igazgató